Saját, misztikus történetem karácsonyra
Karácsony a szeretet és a misztikus történetek ideje is. A napokban kedves kolléganőm mesélte el saját, különleges, felismeréseket hozó élményét. Így jött az ötlet, hogy megírjam az én misztikus, tanító történetem.
Ha regényíró lennék, akkora címe az lenne: "Különleges El Camino Amerikában"
2014 januárjában történt. A cég, ahol akkoriban dolgoztam az eredményes kollégák részére exkluzív, óceáni hajóutat szervezett, az Óperenciás tengeren is túlra :-) ez igazi mese elem :-)
Mivel az ilyen utakat hónapokkal előre szükséges lefoglalni és nem lehetséges a lemondás - csak a csere lehetősége szolgáltatja a lemondási nehézségek megoldását. Egy kollégám váratlan visszalépése kapcsán, én lettem a csere és vette kezdetét történetem.
Öröm, lelkesedés, gyors papír-vízum ügyintézés, csomagolás majd január 4-én már ott ültem a Kennedy reptéren egy 11 fős csoport tagjaként, 5 dollárral a zsebemben, mivel akkoriban anyagilag épp padlón voltam. Nem idegeskedtem a pénzhiány miatt, hiszen all inclusive utazásra indultam, egy amerikai luxus hajóra.
A bonyodalmak bekapcsoló gombja a New York-i hóvihar és hóhelyzet lett. Órákat ültünk a reptéren arra várva, hogy újraindítsák a járatokat, melyek ideiglenesen szüneteltek a rossz időjárási körülmények miatt.
Sok-sok várakozás után végül elrepültünk a napfényes Floridába :-)
Itt jött a fekete leves. A csomagok ugyanis New Yorkban maradtak. Újabb sok-sok, be nem tervezett óra következett a jegyzőkönyvek felvételére. Végezetül pedig kaptunk egy ígéret: másnapra a hajó kifutásáig, csomagjainkat utánunk hozzák. Tehát lényegében, ha poggyász nélkül is, de megkezdődhetett a nyaralás.
2001 szeptembere előtt nem jelentett volna számomra problémát a csomagelakadás. Biztonságra törekvésem kapcsán rutinos kézipoggyász csomagoló voltam. Mindig pakoltam alap dolgokat. 2001 szeptember 11-e után azonban átalakult a légi közlekedés szabályrendszere. A szigorítások, a bevezetett méret és tartalom korlátok ma már nem teszik lehetővé ezt a fajta felkészülést, a váratlan fordulatokra..
A nyaralás második napján aztán következett a hajóra való becsekkolás, azzal a reménnyel, hogy az ígéretnek megfelelően, valóban a kabin előtt vár majd bennünket csomagunk. A történet természetesen nem tudna folytatódni, ezzel a verzióval.
Nem tudom ki járt már ilyen gigantikus méretű hajón, de azzal a hasonlattal tudom érzékeltetni a méretét, mintha egy nagy lakótelepi, 10 emeletes tömb úszna a vízen - belül pedig - egy zöld fülű és angolul nem beszélő szemével nézve - hihetetlenül kaotikus és kiismerhetetlen.
Ráadásul az is kiderült, hogy én, mint csere játékos nem a többiekkel együtt leszek a 10. emeleten, hanem lent az alagsorban egyedül. Magányosan és egyre kétségbeesettebben bolyongtam a kabinomat keresve, hisz hiába mutogattam a jegyemen található kabin számot, az útbaigazító magyarázatokat nem értettem. A sok bolyongással azonban végül mégiscsak kezdtem kiismerni a hajó logikáját, így egyszer csak rátaláltam a saját zugomra, ahol természetesen nem volt ott a bőröndöm.
Mint utólag kiderült a többieké lassan-lassan előkerült, az enyém azonban örökre elveszett. Örökre elveszett az előző életem jó néhány jelentős darabjával együtt, amit utólag azzal a metaforával kapcsoltam össze, hogy eljött az ideje szakítani, addigi életem jó néhány, jelentős momentumával.
Akkor ezt még nem tudtam - csak összeszorult torokkal, lefele görbülő szájjal ültem magamba roskadva az ágy szélén, azzal a félelemmel, hogy nemsokára horgony bontás és kihajózás következik a nyílt vízre, a csomagjaim nélkül.
Az elkeseredés tetőpontja pedig csak ezután következett, a menekülési főpróba során. Ez minden hosszabb hajóúton kötelező protokoll - gondolom a Titanic óta :-)
Na ezt, már sírva csináltam végig, hisz újabb bolyongás következett, a szobámba található mentőmellény felvétele után, amikor is riadtan keresgéltem a kabinomhoz tartozó kijelölt, mentőállomás pontot.
Tömeg, lökdösődés, zsivaj, káosz, hisz több ezer ember tette ugyanezt és én újra megtapasztaltam milyen nehéz nyelvtudás nélkül útbaigazító magyarázatokat megérteni.
Az életszerű főpróba pedig beindította a fantáziám. Sorba jöttek fel a különféle filmemlékek, melyek egyből beindították bennem a NAG-ok áradatát (Negatív-Automatikus-Gondolatok) Elképzeltem, hogy tényleges baj esetén itt fogok majd egyedül kavarogni és az elsők közt meghalni. Elképesztő félelmeket tud generálni az elménk.
Nem véletlen fogalmazta meg Mark Twain a maga humoros módján ezt, a bennünk élő, automatikus tragédia gyártó működést: "Életem során sok tragédiát átéltem és ezek kis része valóban, meg is történt"
Mindenesetre ott, az elkeseredésem tetőpontján kezdett tudatosulni bennem, itt vagyok a világ másik oldalán egyedül, nyelvtudás, csomagok és pénz nélkül. Az órákig tartó magányos önsajnálat, sírás és elkeseredés után azonban, egyszer csak beugrott a vigasztaló gondolat, ami aztán napról-napra erősödött bennem és erőt adott végig az utazás alatt.
Akkoriban nagy álmom volt megcsinálni az El Camainot, ezért rengeteget olvastam az útról. Faltam az ilyen témájú könyveket, filmeket, beszámolókat. Talán ezért ötlött fel bennem a gondolat, ami aztán átkeretezte a helyzetemet.
Mi lenne, ha ezt az utazást egy különleges El Caminoként értelmezném, hisz a zarándok utakra jellemző minimális alap felszereltség váratlanul adott lett számomra. EGYEDÜL vagyok a világ másik végén, csomag és pénz nélkül, a nyelvet pedig nem beszélem.
Elkezdtem ezen a szemüvegen át nézni az eseményeket. Ezzel a szemlélettel fogadtam az utazás további történéseit. Egyszerre voltam az események átélője illetve egy tanulmányi úton levő antropológusként, a helyzetek értelmezője. Így pedig, már sokkal inkább az ajándékot láttam a bonyodalmakba - melyekből volt bőven - és nem a panaszkodni valót.
Annál is inkább, mert végül minden nehéz helyzetre született megoldás. A hajón kaptam tisztálkodási csomagot, még estélyiszerű koktél ruhát is, ami alap dresszkód volt a vacsorákhoz. Mosolyogva jegyzem meg, hogy cipő hiányában, a kölcsön kapott strandpapuccsal párosítottam a neves francia divatcég ruha csodáját :-) szóval valahogy minden helyzet megoldódott.
A katartikus pillanat pedig a mexikói óceán partján talált rám. Most is beleborzongok a visszaemlékezésbe.
Ilyenfajta hajóutak során lényegében az a kuriózum, hogy minden nap, új helyszínen köt ki a hajó, a turisták pedig mehetnek szanaszét az adott helyszínen különféle fizetett programokra. Mivel nekem erre pénzem nem volt a parton sétálgatva töltöttem el a rendelkezésemre álló időt.
Egyik alkalommal ültem az óceán partján, néztem a hatalmas víz tömeget és ahogy éppen pityeregtem a nehézségeimre gondolva, egyszer csak önkéntelenül elmosolyodtam. A szemem és a reflexeim ugyanis hamarabb észrevették a táj gyönyörűségét, mint az elmém. A szemem meglátta: a víz, a napsugarak és felhők összképének leírhatatlan kompozícióját.
A limbikus (érző agyrész) automatikusan mosolyra húzta a számat - gondolkodó elmémben pedig csak enyhe fázis késéssel tudatosult a látvány.
Gyönyörű-gyönyörű-gyönyörű - figyeltem fel a fejemben zakatoló szavakra. Ott, és akkor megértettem a közhelyszerű nagy igazságot - minden nehéz helyzetben található valami, amit ha észreveszünk, akkor átszíneződik minden. Igazából írónak kellene lennem, hogy az akkor átélt élményem összetettségét szavakba tudjam foglalni.
Az élet szép olvashatjuk nap, mint nap valamilyen idézetben a közösségi fórumokon. Annyira sokat halljuk ezt a klisét, hogy igazából nagyon kevés azon pillanatok száma, amikor valóban átéljük a mondat tartalmát. Ám, ha egyszer mégis sikerül megtapasztalni ennek az egyszerű mondatnak a valóságát, az tényleg igazi katarzis élményt hozhat.
- Felfedezhetjük, hogy a nehézségek keserűsége mellett mindig található valami szemet vagy szívet gyönyörködtető "apróság"
- Rájöhetünk, hogy a - SZÉP valamint a NEHÉZ dolgok - egyszerre - történő megélése felemelő érzés tud lenni.
- Megtapasztalhatjuk a sorsszerűség varázsát - vagyis: Lehet, hogy nem oda jutunk végül, ahova menni akartunk, de előbb-utóbb megérkezünk oda, ahol lennünk érdemes.
Pontosan így ültem illetve néztem a távolba, ahogy a képen látható kutyus és kaptak értelmet bennem a szavak - ott és akkor :-)
2014 január 10-e óta ezzel a megtapasztalással és életfilozófiával élem az életem. Azóta a szürke helyzeteket nagyon gyorsan festem át színesre azzal, hogy TUDATOSAN megkeresem a nehézségek mellé azokat a dolgokat, melyek apró mosolyokra adnak inspirációt.
Azóta tudom, hogy MINDIG TALÁLHATÓ ILYEN!
Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves ügyfelemnek, olvasómnak! Sok-sok katartikus élménnyel, felismerésekkel fűszerezve :-)